2011. február 28., hétfő

GYEREKEK BOLYGÓJA - rajzpályázat


A Csodaceruza folyóirat és a Koinónia Kiadó pályázatot hirdet 1-4. osztályos gyerekek számára Gyerekek bolygója címmel.
A pályázat az áprilisban megjelenő Andri Snaer Magnason: A kékbolygó története című könyv kapcsán jött létre. A történet egy olyan bolygón játszódik, ahol csak gyerekek élnek:
“Egyszer volt, hol nem volt, valahol a messzi űrben, volt egyszer egy kék bolygó. Első ránézésre egészen hétköznapi kék bolygónak tűnt, és egyszerűen nem akadt olyan űrhajós vagy csillagász, aki másodszor is szemügyre vette volna. Egy Nap és egy Hold keringett a bolygó körül; a fűben, a virágok között szél viháncolt, és magas hegyekről fehér vízesések omlottak sötét szakadékokba le. Az égen fellegek úsztak, közöttük hunyorogtak a csillagok. A bolygón rengeteg földrész volt, az őket körülvevő tükörsima óceán vizét milliom cseppre törte a sziklás partokon a vad szél.
A kék bolygónak volt egy különlegessége: kizárólag gyerekek éltek rajta. No, persze, növényben és állatban sem volt hiány, de bolygónk leginkább kisebb­-nagyobb gyerekben bővelkedett. Volt ott irdatlan nagy meg aprócska gyerek, dagadt gyerek és nyápic gyerek, de amolyan fura gyerek is akadt, amilyet a tükörben látsz. Mivel néhány száznál is jóval többen voltak a bolygón, mondjuk egyszerűen azt: se szeri, se száma, annyi gyerek élt ott. Lévén, hogy egy szál felnőtt sem lézengett a környéken, a gyerekek azt tették, amire csak kedvük szottyant. Senki sem parancsolgatott nekik, így igazán vadócak voltak. Ha a gyomruk korgott, ettek, ha elfáradtak, aludtak, egyébként vég nélkül játszottak, és ebbe senki sem szólhatott bele. Itt korántsem a felnőtteket szapuljuk, hiszen sokan közülük egészen helyesek néha.”  (részlet a könyvből)
Képzeld el a gyerekek bolygóját, és rajzold le egy A4-es oldalra! A rajzot nem feltétlenül a szöveg alapján kell elképzelni, használd a képzeletedet!
Leadási határidő: április 11.
A pályázatokat a Csodaceruza szerkesztőségében várjuk:  a 1137 Budapest, Pozsonyi út 42. IV./ 2.
Nyeremények:
1. díj 50.000 forint értékű ajándék könyvcsomag (és egyéves Csodaceruza előfizetés)
2. 25.000 forint értékű ajándék könyvcsomag (és egyéves Csodaceruza előfizetés)
3. 10.000 forint értékű ajándék könyvcsomag (és egyéves Csodaceruza előfizetés)
Elbírálás:
Andri Snaer Magnason, A kékbolygó története című könyv szerzője
Kovács Katalin, A kékbolygó története című könyv illusztrátora
Sándor Csilla, a Csodaceruza főszerkesztője
Eredményhirdetés: április 16.-án, XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon,
Fogadó épület, 11:00 óra

Sok sikert kívánnak a
TARKAFORGÓ KALANDOZÓK!

2011. február 17., csütörtök

Mai foglalkozásunk: A CSÖKÖNYÖS KISELEFÁNT

A csökönyös kiselefánt c. afrikai népmesét már olvasták a gyerekek, így örömmel ismerkedtek vele tovább. Elképzelték, hogy a mesében szereplő állatok hol élnek, lerajzolták az őserdőt, a szavannát és a folyót, a mese helyszíneit.
Az esőerdő világába egy videó segítségével kukkantottunk be, és könyvek is segítettek az egzotikus környezet elképzelésében. 

Nézd meg Te is az Esőerdő-videót!
http://www.youtube.com/watch?v=lNLVJm1X0Cw&feature=related

 Majd elkészítették a szereplő állatok síkbábjait. Végül eljátszották a mesét, ahogy a képen is láthatod.

A további képeket megtekintheted itt:
https://picasaweb.google.com/111649098040951254448/TARKAFORGOKALANDOZO?authkey=Gv1sRgCP2Lo-u35tj0bQ#

Mindannyian nagyon jól szórakoztunk!
A foglalkozást Reni néni (Tóth Renáta gyermekkönyvtáros) tartotta.
Köszönjük az élményt!


2011. február 15., kedd

Gyermekkönyvtár DFMK Zalaegerszeg blogja

Kedves Látogatónk!

Szeretettel köszöntünk:-)
Ez a blog Rólad és Rólunk szól!
Rólad, akit szeretettel hívunk olvasóink népes táborába; és rólunk, azaz arról, mi minden történik gyermekkönyvtárunkban azért, hogy TE jól érezd magad nálunk!
Számítunk a véleményedre is, kérünk, adj ötletet, miben változtassunk azért, hogy minél több gyermek jöjjön el hozzánk!
Írj véleményt bejegyzéseinkről, szerkesszük együtt a blogot!

Várunk személyesen is gyermekkönyvtárunkban
(Zalaegerszeg, Deák tér 6.)!
                                  
             Üdvözlettel:  Tarkaforgó Kalandozók
                                 

Föld napja Könyvajánló