Vajon van-e otthon a kisgyermeknek könyvespolca, és ha igen, akkor azon körülbelül mennyi könyv van?
A szülők bevallása szerint a gyerekek 88,66%-ának van otthon saját könyvállománya, és ebből 57,73%-nak 31-nél is több könyve.
Többségében csak a legalacsonyabb végzettségűek válaszoltak erre a kérdésre tagadólag (69,29%). Ahol mégis van könyvespolc, ott is 30-nál kevesebb a könyvek száma.
A felmérés során interjút készítettem abban az óvodában, ahová hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Az óvónők elmondása szerint a legtöbb gyerek úgy érkezik az intézménybe, hogy még sosem látott könyvet, nem tudja azt használni, lapozni. Ezért nem is csoda, hogy a felolvasás alkalmával az 5–6 éves gyerekeknek kiscsoportos korúaknak való mesét kell olvasni, ugyanis csak ezeket értik és élvezik.
A szegénység és az aluliskolázottság azonban nem gátja annak, hogy minden családban legyen tévé, DVD lejátszó és mobiltelefon. Előfordult, hogy az anyuka nem tudta elolvasni az SMS üzenetét – lévén csak négy osztályt tudott elvégezni az általános iskolából. Az ilyen szülőtől, hogyan is várhatnánk, hogy könyvet vásároljon, és mesét olvasson a gyermekének?
Az óvónők elmondása szerint a családi könyvtár, a gyermekkönyvek és az otthoni meseolvasás hiánya miatt az itt élő gyerekek többségének szókincse hiányos, beszéde és gondolkodása kortársaikéhoz képest elmaradott.
Nem csodálkozhatunk tehát, ha ezekben a családokban felnövő gyermekek a későbbiekben a funkcionális analfabéták táborát gyarapítják, és rosszul teljesítenek a nemzetközi szövegértési vizsgálatokon, nem beszélve arról, hogy felnőtt korukban hátrányba kerülnek a munkaerőpiacon kortársaikkal szemben, és kiszolgáltatottak lesznek az élet más területén is.
Egy korábbi, 12–14 éves gyerekek körében végzett olvasásfelmérés eredményeiből tudjuk azt is, hogy a hátrányos körülmények között élő tizenévesek annak ellenére, hogy olvasási-, könyv- és könyvtárhasználati szokásokból – többek között a szülői háttérnek köszönhetően – jóval gyengébben vizsgáztak más iskolástársaiknál, mégis irracionális terveket tűztek ki maguk elé, hiszen többségük szakközépiskolában vagy gimnáziumban szeretett volna továbbtanulni. Ebből is láthatjuk, hogy az álmok és a valóság között gyakran mély szakadék tátong.
De vajon mit tehetünk, hogy ez a szakadék eltűnjön, és az álmok valóra válhassanak? Természetesen nem elégedhetünk meg azzal, hogy fokozott figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetből induló kisgyerekek olvasóvá nevelésére. Mindenképpen foglalkoznunk kell a szülőkkel is, méghozzá a sikeres nemzetközi projektekhez hasonlóan az egészségügyet, a könyv- és lapkiadókat és gyermekkönyvtárakat is bevonva és mozgósítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése