Az olvasás, mint gyermeknevelési eszköz
Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk intelligens, okos, és boldog legyen! A gyermeknevelésben nem létezik ennél nagyobb prioritás. Az olvasás egy hatékony eszköz arra, hogy a gyermekünkkel erős, és kiegyensúlyozott kapcsolatot építsünk.
De az olvasás ennél sokkal többet jelent a szülő, és a gyermek számára.
Összetartja a gyermeket, és a szülőt
Egy aktív nap után, mikor mindenki fáradt, jóleső érzés együtt leülni a fotelba, és kézbe venni egy könyvet. Ilyenkor lassítunk, egymásra hangolódunk, figyelünk a másikra. Ezek az élmények feledhetetlenek lesznek akkor, mikor a gyermekünk felnő.Az olvasás tanítja a gyermeket
Sok olyan vizsgálat készült, melyek során azt elemezték, hogy milyen különbségek vannak azok között az iskolás gyerekek között, akiknek a szüleik iskola előtt felolvastak, meséltek, és azok között, akiknek nem vagy keveset meséltek a szüleik.Az eredmény nem meglepő. A sok meseolvasás fejlesztően hatott a gyerekek tanulási képességeire. Végül is az a gyerek, aki nem tud összeállítani egy mondatot, nehézségei vannak a szavak összeolvasásában, hogyan várható el, hogy sikeres legyen matematikában, tudja az idegen nyelvet, nyelvtant tanuljon?Az olvasás fejleszti a beszédkészséget
A gyerekek, még ha nem is tudnak olvasni, de a felolvasás során betűzik, ismétlik, értelmezik a szavakat. Sokszor azt tettetik, hogy tudnak olvasni, fognak egy könyvet, és utánozzák a felnőtteket. De közben észrevétlenül fejlődnek.Fejleszti a kommunikációs készséget
Az olvasás során a gyermek megtanulja kifejezni önmagát. Minél több szófordulatot ismer, annál inkább azt tudja elmondani, amit igazából szeretne.Az olvasás fejleszti a logikai készséget
Az olvasás során a gyermek megtanulja az ok okozati összefüggéseket, több szempontból vizsgálhatja a dolgokat (mit gondol a sárkány, és mit gondol a királyfi). Megtanulja értékelni a történeteket, következtetéseket von le, tapasztalatokat szerez.Az olvasás segít az alkalmazkodásban
Az új helyzetek könnyen eredményezhetnek szorongást, feszültséget. A mesék világán keresztül, mikor egy hasonló történetet olvasunk neki, a történeten keresztül feldolgozza az eseményt, és csökken a feszültsége, helyt áll.Az olvasás fejleszti a koncentrációt
Az olvasás során a történet magával ragadja a gyerekeket, figyelnek, és a mesékre való odafigyelést a gyermek hasznosítani fogja az iskolában is. Tud koncentrálni, fegyelmezett lesz, ha azt várják tőle.Az olvasás egy jó buli!
Minél több érdekes, szórakoztató könyv kerül a birtokába, annál inkább úgy fogja érezni, hogy érdemes, és érdekes olvasni!Olvassanak sokat!
Forrás: http://www.boldog-gyermek.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése