Zelk Zoltán: Erdei mulatság

 

Zelk Zoltán: Erdei mulatság

 

 

A medve nagyon unatkozott. Végül is elhatározta, hogy összehívja az állatokat egy kis mulatságra. Fel is kerekedett tüstént, és elment a farkashoz.

– Azt gondoltam, farkas koma, jó lenne egy kis mulatságot rendezni, nagyon unalmas így az élet.

– Nem bánom – felelte a farkas –, csak egy baj van: a mulatságon enni is szoktak, de kinek van annyi ennivalója, hogy egy egész vendégseregnek elég legyen? Hiszen magunknak is alig van valami harapnivalónk.

– Ez igaz – bólogatott szomorúan a medve, de nemsokára felvidult, mert nagyszerű ötlete támadt. – Mindenki hozzon magával ennivalót! – kiáltott örömmel. – Akkor aztán olyan vendég­asztalt terítünk, hogy aki meglátja, táncolni kezd örömében.

Tetszett a dolog a farkasnak is. Rögtön munkához láttak, megírták a meghívókat, s másnap reggel kiakasztották a fákra:

Medvééknél holnap nagy vigasság leszen,

aki négy lábon jár, az mind-mind ott legyen!

Elemózsiát is hozzon tarisznyába,

mert szegény a medve, üres a kamrája!

Fél nap se telt bele, olyan sürgés-forgás kerekedett az erdőben, amilyen még soha nem volt. Még a faluban is híre futott a nagy eseménynek. A kutyák is arról ugattak, a macskák is arról miákoltak. A madarak pedig így beszélgettek a fákon:

– Ezek a négylábúak se férnek a bőrükbe!

Végre elérkezett az erdei mulatság napja. Elsőnek a farkas állított be a medve barlangjába.

– Szerencsés jó napot, sok-sok jó falatot! – mondta, és egy fél bárányt tett az asztalra.

Nem késtek sokáig a többiek se. Jöttek egymás után: a róka, a borz, a tigris, még az oroszlán is eljött. A róka két tyúkot, a tigris egy óriási darab húst, az oroszlán három zebracombot hozott. Még a nyúl is eljött. Félénken lépett a medve barlangjába, de az oroszlán rögtön megnyugtatta:

– Amíg tart ez az ünnepség, szent lesz köztünk a békesség!

A többiek is mind helyeseltek, s a nyúl most már félelem nélkül tett az asztalra egy zöld levelű káposztafejet.

Nem lehetett panaszkodni, volt ott ennivaló bőven. A medve még egy csomó édesgyökeret is tett az asztalra, s így szólt vendégeihez:

– Asztalhoz, barátaim!

De ebben a pillanatban egy kutya lépett a barlangba. Két nagy szelet rántott húst hozott a szájában, amit – mi tagadás – a gazdasszonya lakásából lopott el.

– Bár hármat hozhattam volna! – sóhajtotta, mikor a medve a kutya ajándékát is az asztalra tette.

Mindnyájan asztalhoz ültek. A medve osztotta szét az ennivalókat úgy, hogy mindenkinek jusson mindenből. Köpködött is a tigris meg a farkas, mikor beleharaptak a káposztába, és szidták a medvét, mikor megkóstolták az édesgyökeret. Hanem aztán, amikor a rántott húsra került a sor – akkor még az oroszlán is felkiáltott:

– Ilyen finomat sem ettem még soha életemben!

Sajnos, mindegyiküknek csak egy falat jutott belőle. Faggatták is a kutyát, miféle hús ez a soha nem ízlelt, finom eledel.

– Nagy sora van annak – felelte a kutya. – Ez nem az állatok, hanem az emberek eledele: ők minden ételt megsütnek, megfőznek!

– Főzzünk akkor mi is! – kiáltotta az oroszlán, utána a róka, a farkas s az egész vendégsereg.

Egyszerre körülfogták a kutyát, magyarázza el nekik, hogy s mint kell azt csinálni. A kutya a fülét vakarta.

– Hát… hát… még én se főztem. De tegyétek csak egy fazékba az ennivalót, rakjatok tüzet, úgy szokták azt az emberek is.

A medve és a farkas szaladt rőzsét szedni. A nyúl kuktának öltözött, az oroszlán fehér kötényt kötött maga elé, s honnan, honnan nem, egy fehér sipka is akadt, amit a fejébe nyomott.

A medve meg a farkas már hozta is a sok rőzsét, s egy perc múlva akkora tűz lobogott, hogy öröm volt ránézni. Rátettek egy fazekat a tűzre. A nyúl fogta az egyik fülét, az oroszlán a másikat, a medve meg dobálta a fazékba a főznivalókat.

– Egy őzcomb!

– Éljen! – kiáltotta az oroszlán, a tigris meg a farkas.

– Egy édesgyökér!

– Azt nem! – kiabálta az oroszlán, tigris, farkas meg a róka.

– Dehogyisnem! – méltatlankodott a medve és a nyuszi.

Támadt is akkora tülekedés, hogy majdnem felborították a fazekat, de a medvének mégis sikerült behajítani az édesgyökeret az őzcomb mellé. Egymás után dobálta azután a tyúkot, zebracombot, káposztafejet, a többiek pedig egyre kiabáltak:

– Dobd ki az édesgyökeret!

– Ki a káposztával!

– Kidobod már azt a zöldséget?!

– Dehogy dobom! – kiáltotta a medve. Erre mindnyájan nekiestek: csihi-puhi erre is, arra is. Az oroszlán a zebracombokat, a róka a tyúkjait, a farkas a bárányt akarta visszakotorni a fazékból.

Volt ott verekedés, volt ott dulakodás. Felfordult a fazék, a sok drága ennivaló mind a tűzbe esett, s oda is égett.

Így aztán nem tanult meg főzni sem az oroszlán, sem a medve, sem a farkas…