2015. május 28., csütörtök

Író- olvasó találkozó Both Gabival és néhány nagy öleléssel

Both Gabi A Hintarabló című mese kötetével várta az érdeklődő alsó tagozatos diákokat. Elmondta, hogy a meseregény saját élményei alapján íródott és, hogy az utcán gyaloglás közben mesélte a történetet a gyerekeinek. A történet középpontjában egy szobor áll, aki Babett névre hallgat, és elveszti az orrát, az ő orrát kell megkeresni a könyvben. 
A gyerekek ismerték a könyvet így könnyedén beszélgethettek róla, felelevenítették a kerettörténetet, a szereplőket, helyszíneket, és megbeszélték a könyv végén található utcanevek helyes elnevezéseit is.
Az írónő arról is kérdezte a gyerekeket, hogy őnekik otthon mesélnek-e a szülők, illetve szeretnek-e olvasni? Mi a kedvenc történetük, meséjük? Mitől kezd érdekelni egy könyv, mi alapján választasz olvasnivalót? Ezek nem könnyű kérdések, de a gyerekek sokféle válaszából kiderült, hogy a borító, a rajzok a szereplők nevei is fontosak. A találkozót vidám felolvasás zárta az írónő második könyvéből.  A történet főhőse egy kisfiú. Róla, azaz Palipálról a csupaszív lovagról szól ezt a történet, amit Ármin fiának mesélte az írónő. 

2015. május 19., kedd

Egy kalóz a gyermekkönyvtárban- Víg Balázs író- olvasó találkozója



Vig Balázs a Puszirablók című meseregényét hozta el a könyvtárba meghívott 3-4. osztályos gyerekeknek. Vidám hangulatú és interaktív egy órában sok mindent kipróbálhattak a gyerekek. Bemelegítettek olvasás előtt, egy minden izmot megmozgató arcmaszírral,  matrózképzőre is jártak, elgondolkozhattak, mekkora súlya van egy puszinak. Választottak Szeretke hercegnőt és beszélgettek kalózos könyvekről is. A program érdekessége képen a tanárnéni is kapott egy szerepet, melyben azonnal a mesevilágba csöppent és telefonos szerepjátékot alakított Szeretke hercegnőt alakító kislánnyal. 

2015. május 14., csütörtök

Finy Petra, aki nem hidegeskedik ha gyerekek veszik körbe- író- olvasó találkozó

Nagy érdeklődéssel várták a z alsós gyerekek a megyei könyvtár olvasótermében Finy Petra írónőt. Közel 60 gyerek a 9 -10 éves korcsoportból. Jellemző az írónő műveire hogy könnyed stílusuk ellenére, még a felnőttek számára is néha nehezen feldolgozható problémákkal foglalkozik, mindezt sok humorral, energikus előadással társítva. Így nem volt túl meglepő, hogy az előadóművésznek is kiváló Finy Petra nemcsak a könyvei által tudja kifejezni magát, hanem élőben is magával ragadta, és lenyűgözte közönségét.
A találkozót Kiss Gábor- a könyvtár igazgatója- nyitotta meg, őszinte, kedves szavakkal üdvözölte Finy Petrát, aki hamar megtalálta a hangot közönségével. Szóviccekkel szórakoztatta a gyerekeket, bevonva őket is az előadásába kérdéseivel.
„Egy marék buborék” c. könyvével kezdte a bemutatót, a verses kötetéből olvasott fel a gyerekeknek mókás verseket és alkalmi versírásba is bevonta a gyerekeket. Beszélt az olvasás fontosságáról, arról a fantázia világról, ahova bármikor beléphet a gyermek, ha szeretne. majd „Gréta garbóján” keresztül, a „Lámpalány meséi” után jött a gyerekeknél legnagyobb tetszést kiváltó „Bögreúr meséi” Ehhez a művéhez hozott rengeteg kelléket, történettől függően méretét változtató babákat, kézilabda méretű rongylabdát, amit nem volt rest a közönség soraiba dobni, persze mindig visszatalált hozzá, majd a „Seprűsrác meséire” is tett egy kis kitérőt. Amikor a gyerekek azt hitték már nem lehet jobban fokozni a hangulatot, akkor adta elő a „Csodálatos szemüveg” c. művét, amihez hozott 3 különböző viccesebbnél- viccesebb szemüveget, amelyeken keresztül meglepő módon lehet érzékelni az amúgy kissé talán szürke, néha ijesztő vagy szomorú világot.
Végül levezetésképpen a „Tesó ügy” c. könyvét vetítette le diafilm formájában a projektoron- jobban mondva nem Ő hanem a férje, aki az előadás során folyamatosan vetítette a vászonra az aktuális képeket. A költőnő hozzátette, hogy valóságos alapokon nyugszik a történet, második gyermekének születésekor írta ezt a művet.

Az előadás végén mindannyian friss élményekkel és jó érzésekkel köszöntük meg Finy Petrának, hogy eljött Zalaegerszegre, reméljük mihamarabb lesz szerencsénk újra vendégül látni könyvtárunkban. 

2015. május 7., csütörtök

Turbuly Lilla és a "Talált szív" író- olvasó találkozó

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében három osztálynyi elsős várta nagy izgalommal az Arany Vackor díjas írónőt, a zalai származású Turbuly Lillát, aki Talált szív című mesetörténetével örvendeztette meg a kis lurkókat. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tanárnénik vezetésével a gyerekek már előzőleg elolvasták a mesét, és ismerték az írónő verseit is. Az írónő mókás feladatokkal lepte meg a gyerekeket, mint, „Mi van éppen a zsebedben?” Az írónő oldott hangulatú, családias légkörű találkozója szép élményt adott a vendégeknek.

Húsvéti könyvajánló