Ma már egy hétköznapi ember számára is olyan technikai informátor-arzenál áll rendelkezésre, hogy semmi sem gátolja ismereteinek permanens bővítését. Ez vitathatatlanul pozitívum. Azonban van ennek egy másik, sokkal árnyékosabb oldala, miszerint olvasási kultúránk gyökeres átalakul. A jelenséget többféleképp lehet értékelni, vannak, akik temetik a hagyományos olvasás és művelődést, és vannak, akik éltetik az utóbbi évek vívmányai által hozott forradalmi újításokat. Ezzel a kérdéskörrel foglalkozott a minap a Washington Post, és foglalkozunk ma mi is.
Amikor megnyitjuk a böngészőt, általában kétfelé vezet az utunk: az adott, általunk használt közösségi oldalra, és/vagy valamilyen netes hírlapra. Azonban amikor böngészünk, megfigyelhetjük, hogy rengeteg, elsőre érdekesnek tűnő cikket, oldalt megnyitunk, majd amikor arra kerül a sor, hogy elolvassuk annak tartalmát, csak átpörgetjük, kulcsszavakra vadászva, és becsukjuk. Az egész nem több egy percnél, már meg is emésztettük. Az e fajta olvasási szokás, melyet „skimming”-nek neveznek, önmagában nem új. Azonban mivel minden nap szoktunk ilyen módon olvasni, előtérbe került, s vele együtt előtérbe került a hatásainak vizsgálata is. A vizsgálódás centrumában pedig az áll, hogy az interneten folytatott olvasási szokásaink mennyiben hatnak ki a hétköznapi olvasási szokásainkra. Amikor valaki például Tolsztojt olvas, mondjuk a Háború és békét még át-scannelni is eltarthat egy darabig. Persze nyilván nem érdemes.
Maryanne Wolf, amerikai neurológus az utóbbi időben ilyen irányú kutatásokba kezdett, annak hatására, hogy magán is megfigyelte, hogy több interneten töltött óra után nehézkesé vált számára „offline” olvasni: „Nem viccelek, kínszenvedés volt átrágni magam Hesse Üveggyöngyjátékának első oldalán. Képtelen voltam lelassulni annyira, hogy ne csak átfussam a szöveget a kulcsszavakra vadászva.” – mondta a Tufts Egyetem kutatója, akinek a megfigyeléseiről könyve is megjelent “Proust and the Squid: The Story and Science of the Reading Brain.” címmel. Remélhetőleg azóta lelassult annyira, hogy immár képes volt elolvasni munkája gyümölcsét.
Érdekes megfigyelés továbbá az is, hogy az agyunk lényegében nem az olvasásra van kalibrálva: nincsenek olvasásért felelős génjeink. Hosszú idő alatt viszont, folyamatosan kifejlődtek ezirányú képességeik, és kvázi, agyunk alkalmazkodott az olvasáshoz. Mindez így meglehetősen furcsán hangzik, de így van. A jelenséget megfigyelések is jól alátámasztják: a szokások könnyen tudnak alakulni a külső körülmények hatására, mivel az, hogy hogyan olvasunk, inkább megszokás és nem alapvető agyfunkció kérdése.
Forrás: Könyvkultúra magazin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése