Egyszer volt, hol nem volt, volt a Világűrben egy bolygó. Messziről úgy nézett ki, mint egy kék üveggolyó. Irígykedve nézett rá a többi égitest, mert olyan gyönyörű volt.
A Nap nagyon- nagyon büszke volt
rá, hiszen Õ melengette fényével minden reggeltől estig. Ápolta, nevelgette,
figyelte, hogyan fejlődik rajta az Élet…
Gyönyörű kékségét a Földet borító
tengerek, folyók, tavak adták. Smaragdszínben zöldelltek az erdők, mezők…,
barnállottak a felszántott földek…, az állatok mozgalmassá tették.., az emberek
pedig annyit használtak belőle, amennyire életükhöz szükségük volt.Mikor a Nap
beküldte fénysugarait a felhők alá mélyen, azok vígan jelentették, hogy a
Földön minden rendben! Színpompásan virítanak a virágok, a fák termései éretten
kínálják magukat, a vizek lakói vígan lubickolnak a kristálytiszta tengerekben,
majmocskák ugrándoznak a fákon, minden élőlény boldogan éli világát.
Egyszer aztán megváltozott
minden!!!
Az Ember, aki nagyon régóta békességben
élt a növényekkel, állatokkal, hirtelen önzővé vált. Kényelmesen, bőségben
akart élni, nem érdekelte, milyen hatása van új életének a Földre.
Ha fázott, kivágta a fákat, hogy
azok tüzénél melegedjen, de nem ültetett helyettük másikat! Kihalászta a vízből
a halakat mert éhes volt, de nem nevelt helyettük újakat .Leszakította az édes
gyümölcsöket, de nem ápolta a termést adó növényeket, hogy teremhessenek újra.
Önzése egyre nőtt!
Nagy házakban akart élni. Szép
ruhákban akart pompázni. Gyorsan el szeretett volna jutni bárhová a Földön. Már
nem volt elég a saját lába, járműveket talált ki magának. Nagy gyárakat
épített, amiknek kéményéből dőlt a füst a tiszta levegőbe. A nagy hajóiból
mérgező olaj szivárgott a tengerbe, felelőtlenül szétszórta a sok szemetet,
levadászta az állatokat, és elfoglalta a helyüket.
A FÖLD SZENVEDETT!!!
A róla visszaverődő
fényhírnökökkel a Naphoz kiáltott segítségért!
“Segíts! Az Ember észre sem veszi
és elpusztít engem!!! Segíts kérlek, hogy megtisztulhassak, míg nem késő!!”
A Nap nagyon féltette a Földet,
és folyton keresett, kutatott, mert nem tudta, hogyan segíthetne rajta.
Egyszer az egyik fényhírnök
izgatottan jelentette: “Nap! Napocska! Találtam valakit, aki segíthetne a
Földnek életben maradni! Igaz, KICSI…. az emberek gyereknek hívják, de nagyon
sok van belőle! Képzeld! A gyerekek szeretik a Földet! Meglocsolják a
virágokat, el ne hervadjanak. Télen a madárkáknak etetőt készítenek, éhen ne
haljanak! Imádják az állatokat, símogatják, mosdatják, etetik őket, játszanak
velük. Nem dobálják szét a szemetet! Sokat járnak az erdőbe, de nem tördelik az
ágakat! Tudnak fára mászni,kedvesek, mosolygósak, szorgalmasak és
legszívesebben folyton vízben lubickolnának a halacskákkal. Õket kérd meg, hogy
segítsenek a Földnek megtisztulni, életben maradni!”
A Nap megértette az üzenetet és
nem keresett tovább.Érezte, hogy a gyerekekre van szükség, és minden erejével
Õket kezdte tanítani: Színpompás virágokat szórt a lábuk elé, hogy a gyerekek
megszokják a szép színes növényeket maguk körül.Egész nyáron egészségesre
sütötte kis testüket, hogy legyen erejük télire. Titkos üzeneteket súgott a
fülükbe, hogy lássák milyen gyönyörű a természet amely szebbé teszi életüket és
védjék minden erejükkel otthonukat a Földet.
A Nap nem csalódott. A gyerekek
megértették, milyen nagy feladat vár rájuk. Azóta szorgalmasan gyűjtik a
szemetet, az óvoda kertjébe növényeket ültetnek, magocskákat keltetnek, kis
kezük munkáját figyelemmel kísérik, minden saját termésüknek örülnek. Enni
adnak az állatoknak, ha fészekből kiesett madárkát találnak, segítenek
visszatenni a helyére.
A Nap megnyugodott. Gyors
fényhírnököt küldött a Földhöz, biztató üzenettel:
“Ne félj KINCSEM! Megmenekülsz! Elhasznált, szenvedő tested védi sok-sok gyermek!Okos felnőtté cseperednek majd, és nem felejtik el mennyi szép élményt kaptak tőled, amikor még kicsik voltak. Ha majd felnőttek lesznek, akkor sem fognak cserbenhagyni téged. Megtisztítanak, és megtanulnak úgy élni rajtad csodaszép KÉK BOLYGÓ, hogy ne fájjon neked!”
Berta Kati óvónéni írása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése